A Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesülettel konzorciumban megvalósította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatóság támogatásával a
NEA-NO-20-O-V-0425 azonosítószámú pályázatot
Petőfi megemlékezés és bál
A pályázatnak köszönhetően sikerült illő módon megemlékeznünk egy 175 éve történt eseményről Petőfi Sándor és Szendrey Júlia megismerkedéséről oly módon, hogy a városlakók is részesei lehettek a felelevenített történetnek. Az ilyen rendezvények a magyarságtudatot, az identitást erősítik, és a történelmi hagyományokkal megismertetik a fiatal érdeklődőket, részvevőket.
A rendezvény 2021 szeptember 4-én Nagykárolyban 19.00 órakor kezdődött a város főutcáján, a Petőfi mellszobrát is magában foglaló parkban. Több száz résztvevő hallgatta a Kaplonyi fúvószenekar toborzó zenéjét. Azt követően a rendezvény narrátora Fándly Csaba (Kaposváron élő nagykárolyi származású szinművész) idézte meg azon Nagykárolyban élt személyeket, akik városunkban éltek és alkottak úgy, mint Károli Gáspár, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Petőfi Sándor.
Aztán időutazásra hivta a jelenlévőket, 1846-ba, amikor megyegyűlést, majd azt követően megyebált rendeztek Nagykárolyban. Korteskörútján erre a megyegyűlésre érkezett társaival Petőfi Sándor is. A hintón érkező küldöttséget üdvözlésüket követően egy tánccsoport helyi táncbemutatóval fogadta.
Ezt követően a fúvószenekar indulóinak dallama mellett invitálta az egybegyülteket a narrátor az Aranyszarvas fogadóhoz. Az ünnepi alkalomhoz illő viseletbe öltözött közönség az Aranyszarvas fogadó előtt tanúja lehetett Teleki Sándor, Haray Viktor, Darvay Ferenc, Riskó Ignác, Papp Endre és Petőfi Sándor találkozásának és ismerkedésének.
Ezt követte Szendrey Júlia és későbbi férje Petőfi első találkozása is.
A narrátor a költő szerelmét idéző verssel vezette át a közönséget az Aranyszarvas fogadóba, ahol a bált akkor és idén is tartottuk.
A bál nyitótáncát, a fiatalok által bemutatott palotást követően, korabeli cigányzene szórakoztatta a résztvevőket. A rendezvényen a nagykárolyi amatőr szinjátszók és a Rekettye táncosai mellett a környékbeli Börvely amatőrjei és a kaplonyi fúvószenekar is részt vett.