NEAO-KP-1-2023/6-000628

Természeti értékek megőrzése és a nagyragadozókkal való együttélés kihívásai

A „Természeti értékek megőrzése és a nagyragadozókkal való együttélés kihívásai” elnevezésű szakmai konferencia a XI. Székelyföldi Vadásznapok keretében került megrendezésre (2023.10.21-2023.10.22) Tusnádfürdőn, Hargita megyében,Romániában. A konferencián 49 személy vett részt, viszont a rendezvény összességében több mint 5000 látogatót számlált. A részben Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló eseménynek főbb kedvezményezettei a több mint 50 székelyföldi vadászegyesület, ezek tagsága, valamint minden az eseményre kilátogató érdeklődő. A trófeakiállítást didaktikai céllal több mint 40 környékbeli iskola 2461 diákja és 80 oktatója tekintette meg.

A székelyföldi vadászkultúra megerősítését és szakmai fejlődést segítő rendezvénysorozat hagyományosan és nagy érdeklődés mellett került megszervezésre. A támogatással megvalósult, a „Természeti értékek megőrzése és a nagyragadozókkal való együttélés kihívásai” elnevezésű szakmai konferencia a szakértői részvevők számára jelentett külön hozzáadott értéket. Ezt a rendezvény a továbbiakban is szeretnénk beemelni a rendezvénysorozat elemeként, lehetőséget biztosítva a szakmai elmélyülésre, tapasztalatok megosztására. 

https://www.hargitanepe.ro/hasznos-es-nagy-erdeklodesnek-orvendo-rendezveny linken a rendezvényről tájékoztató elérhető