NEAO-KP-1-2021/6-000860

HAGYOMÁNYŐRZÉS A SZABOLCSI ZSINAT ÜNNEPÉN

A projekt szakmai programja a nemzeti összetartozás, a nemzeti identitás erősítését szolgálta a Szent László Lovagkirály eszmei örökségére alapozva. A rendezvény helyszíne Szabolcs község volt, ahova meghívtuk a felvidéki és erdélyi partnereinket is. A rendezvényt 2022.március 20-án szerveztük.

Szabolcs község és Szent László királyunk kultusza egy összekötő kapocs határainkon belül és kívül, a magyarság identitástudatának alapját jelenti. A közös történelmi múlt segítette a Kelet-Közép Európai térség összefogását és az európai közös célok érvényesítését.

A szabolcsi zsinat 930. évfordulója alkalmából egy olyan történelmi alapokra épülő, összetartozást segítő közösségi rendezvény került megszervezésre, amelynek alapja a közös gyökerek felelevenítése volt. A program keretén belül lehetőségünk volt megismerni határon túli vallási szervezeteket, betekintést nyerhettünk munkásságukba, tevékenységükbe.

Ezt követően a fúvószenekar indulóinak dallama mellett invitálta az egybegyülteket a narrátor az Aranyszarvas fogadóhoz. Az ünnepi alkalomhoz illő viseletbe öltözött közönség az Aranyszarvas fogadó előtt tanúja lehetett Teleki Sándor, Haray Viktor, Darvay Ferenc, Riskó Ignác, Papp Endre és Petőfi Sándor találkozásának és ismerkedésének.

A rendezvény megvalósítása lehetővé tette, hogy a közös történelmi múlt megőrzésének fontosságát népszerűsítsük generációkon keresztül, nem csak hazánkban, de a határainkon túl is. A program keretein belül egy szoros együttműködés alakult ki és a rendezvényen résztvevők új barátságokat kötöttek. A program Románia, Szlovákia és Magyarország magyar ajkú örökségének és közösségeinek részvételével valósult meg.

Program:

  • 13:00 Megnyitó
    Dr. Karakó László a Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület Elnöke
  • 13:15 Keleti Turul hagyományőrző íjászbemutató
  • 14:00 Lélek hangjai zenei előadás
    Tiszanagyfalui Református Gyülekezet zenekara
  • 14:30 Szabolcs középkori vára és temploma
    Veres Péter, református lelkész
  • 15:00 A közösség ereje határokon át – interaktív előadás
    Kiss Miklós, Szlovákia-Felvidék, református lelkész, coach, közösségfejlesztő
  • 16:00 Lovagkirály – Szent László kultusza – könyvbemutató
    Veres Péter, református lelkész
  • 17:00 Szeretetvendégség – állófogadás, közösségi beszélgetések

Az egyesület határon túli partnerkapcsolatait folyamatosan építi és ápolja, így partnertalálkozót is szerveztünk a projekt keretében, ahol a további közös tevékenységeinket, hosszú távú együttműködésünk megalapozását egyeztettük.

A rendezvény meghívója megtekinthető a linken.