Közös fejlesztési lehetőségek keresése és kidolgozása

Közös fejlesztési lehetőségek keresése és kidolgozása volt a fő célja annak a konferenciának, amelyet Szakmai napok az összetartozás jegyében címmel szerveztek 2014. június 28-án Csíkszeredában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Beszterce-Naszód és Hargita megyei szakemberek részvételével. A rendezvény lehetőséget teremtett, hogy az ágazatonkénti véleményformálók szakmai témakörök mentén megoszthassák tapasztalataikat és közös programok, fejlesztési projektek kidolgozását mérlegelhessék. A program Hargita Megye Tanácsa, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület és a Hargita Megyéért Egyesület közös szervezésében a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

Házigazdaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a megyei tanács törekvéseit a magyar-magyar együttműködés kiépítésére a szórvány- és az anyaországi testvérmegyék között. – Magyar többségű megyékként felelősséget kell vállalnunk azon megyékért, ahol nehezebb a magyarság megélése és megmaradása. Április 6. és május 26. után mindkét országban erős képviselete van a magyarságnak, oda tudunk figyelni, hogy a döntések súlya megerősítse mindhárom megye lakóinak életét – hangsúlyozta Borboly Csaba.

Kiemelte, valós problémákról kell beszélni, továbbgondolni olyan kialakult együttműködéseket, mint a székely kapu program, a kaláka program, a Kovászna megyével közösen kiépített szórvány megyék felkarolására irányuló törekvések, amelynek következtében a partnerség jegyében komoly, értékes eredményeket tudnak felmutatni. – Konkrét projektek ügyében szeretnénk együttműködni, átemelni a jó gyakorlatokat például a szakoktatás területén, de az ifjúsági keretprogramok, székely termékek ügyében is számos működő együttműködés van a két megye között, illetve a Mária út közös turisztikai lehetőség, és gondolkodunk egy gazdasági együttműködési társulás létrehozásán is – emelte ki Borboly Csaba.

Hargita megye képviseletében a konferencián részt vett még Becze István, Biró Barna-Botond és Sebestyén Csaba-István megyei tanácsos, illetve Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere is.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke a kölcsönös tapasztalatszerzés, egymástól való tanulás jelentőségét emelte ki, elmondta, számos testvér-települési kapcsolat működik a két megye települései között, amelyeknek következtében komoly kapcsolatrendszer alakult ki a két megye civil szervezetei, egyházai, állami intézményei között. Ezeket szeretnék továbbgondolni együttműködési programok révén a két megye között, uniós források közös lehívásával.

Beszterce-Naszód megye képviseletében Décsei Attila, az RMDSZ megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelte a szórvány sajátos helyzetét, ahol az oktatás a megmaradás alapköve, éppen ezért ezen a területen kérte a két megye támogatását. Ugyanakkor gazdaságilag is fontos megerősíteni a szórvány megyéket, hiszen a fiatalok nagy része külföldön próbál megélhetési lehetőséget keresni, aminek következtében az utóbbi 20 évben a Beszterce-Naszód megyei magyarság egyharmadára csökkent.

Dr. Farkas Balázs konzul a magyarországi kormány nevében köszöntötte a konferenciát, kiemelte, hogy a magyarságnak van közös jövője, a nemzet jövője, ennek az építéséhez kívánt sok sikert.

Tánczos Barna szenátor felszólalásában a komoly együttműködési megállapodások, konkrét témák kidolgozásának fontosságát hangsúlyozta, amelyek különböző területeken hasznot tudnak hozni a két közösségnek. Kiemelte a két megyei önkormányzat katalizátor szerepét a projektek kidolgozásában, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező pályázati időszakban szorosabb együttműködések alakulnak ki a vidékfejlesztés területén, lesznek közös programok, megerősödik a kétoldalú kapcsolat.

A továbbiakban különböző területeken hangzottak el előadások, mindkét megye szakemberei bemutatták a megyei fejlesztési programokat, turisztikai együttműködési lehetőségeket, megosztották a vidékfejlesztési tapasztalatokat, keresték a közösségi (civil) és ifjúsági együttműködési lehetőségeket a Kárpát-medencei és a nemzetközi térben, illetve mindkét megye képviselői megosztották a nemzetközi együttműködési tapasztalatokat, majd közösen keresték a vállalkozásfejlesztési lehetőségeket, gazdaságfejlesztési perspektívákat a 2014-2020 közötti időszakra.