Hatodik ülését tartotta a Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar – Ukrán Kormányközi Vegyes Bizottság

Hatodik ülését tartotta ma az ukrajnai Börvingesen a Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar – Ukrán Kormányközi Vegyes Bizottság, amelynek legfőbb célja a határ menti, a helyi és regionális együttműködések és partnerségek építése és ápolása. Az eseményen részt vevő magyar delegációt Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára, míg az ukrán oldali delegációt Anatolij Makszjuta gazdasági miniszter-helyettes vezette. Közlemény.

A vegyes bizottság 2011-ben, három év szünet után alakult újjá, azóta a harmadik ülésére került sor, ezúttal az ukrán fél szervezésében. A magyar kormány számára fontosak az ukrán kapcsolatok, melyet jól mutat, hogy december 16-17-e között – pár nappal a határon átívelő vegyes bizottság ülése előtt – a magyar-ukrán gazdasági vegyes bizottság sikeres és hatékony ülést tartott Budapesten.

A vegyes bizottság magyar oldali alelnöke Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a megyének különösen fontosak a határmenti kapcsolatok, s épp a napokban ülésezett a Megyei Közgyűlés új bizottsága a Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottsága. Ezt a Magyarországon egyedülálló kezdeményezést a megye sajátos geopolitikai elhelyezkedése determinálja, a három országhatár, ami egyben megyehatár, melyből egy az EU külső határa. Az ülésen részt vett a bizottság elnöke Kerekes Miklós, Ajak város polgármestere.

Az Ungvártól pár kilométerre található Börvingesen megrendezett találkozón a felek kiemelt figyelmet szenteltek a két ország közötti határátkelőhelyek fejlesztésének és új határlépési pontok kialakításának lehetőségeinek. Mindkét fél kifejezte az új határátkelők létesítésének és a határátlépés megkönnyítésének, felgyorsításának a fontosságát. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a 2014-2020 közötti időszakban is a Magyarország – Szlovákia – Románia – Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program kiemelt célkitűzése kell, hogy legyen a határátkelőhelyek fejlesztésének a lehetősége.

A tanácskozó felek részletesen megvizsgálták az európai uniós jogi eszköz, az európai területi társulások (ETT) alkalmazásának lehetőségeit magyar-ukrán viszonylatban és kiemelték, hogy az ETT eszköze lehetőséget biztosít a fejlesztési együttműködések elmélyítésére. Magyarország segítségét és támogatását ajánlotta fel a széles körű tapasztalatok megosztásán keresztül.

A felek megerősítették azt a szándékukat, hogy a tiszai árvízvédelem területén szorosabbra fűzik együttműködésüket a Duna Stratégia keretén belül és folytatják a munkát a közös árvízvédelmi fejlesztési program végrehajtási szakaszában is. A korábbi jó gyakorlatokra építve a vegyes bizottság támogatta a szakértői szintű közös együttműködés folytatását a program finanszírozása és megvalósítása céljából. Magyar-ukrán közös ipari park felállításának a lehetőségét is ismertették, melynek megvalósítási feltételeit a felek a jövőben részletesen megvizsgálják.

A vegyes bizottsági ülés a jegyzőkönyv aláírásával zárult. A következő találkozóra 2014 során, Magyarországon kerül sor.