Európai Határmenti Régiók Szövetsége (AEBR)

Az eurorégiók rendkívül nagy szerepet játszottak Nyugat-Európa egységesülési folyamatában, s ebben a folyamatban kiemelkedő szerep jutott az eurorégiókat összefogó szervezetnek az Európai Határ menti Régiók Szövetségének (AEBR).

Ez a Szövetség 1971-ben alakult a határmenti régiók fejlődésének elősegítése céljából. Ezen a területen az AEBR vezetői az európai intézetek szakértői, tanácsadói, s aktívan részt vesznek – személy szerint Jens Gabbe is – az Európai Bizottság XVI. Főigazgatósága által koordinált INTERREG, PHARE és egyéb együttműködési programok alapelveinek kialakításában az általuk az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok felhasználásával.

Ezentúl lobby tevékenységet végeznek tagjaik, s a határ mentén élő lakosság életminőségének javítása, a határmenti területek fejlesztése, új határátkelőhelyek megnyitása, az európai programok közötti kompatibilitás, összhang kialakítása érdekében. (Interreg-Phare, Phare-Tacis)

Tevékenységét kezdetben szinte csak a nyugat-európai régiók, eurorégiók területén végezte, jelenleg Kelet-Európa felé tekintget. Ezt mutatja az a hálózat melyet az elmúlt években LACE Információs Pontok működtetésén keresztül alakított ki, s a hat európai információs pont közül egyet Debrecenben helyezett.

Az AEBR szervezetének a Kárpátok Eurorégió teljes jogú tagja , 56. sorszámmal lett bejegyezve. Az AEBR éves ülésén 1998. novemberében (Nizza) a Kárpátok Eurorégió képviseletét egyhangúlag megszavazták a legfőbb döntéshozó szervében, az Elnökségben illetve a Szakértői Bizottságban.

A Kárpátok Eurorégió nemzetközi elismertségéhez nagy mértékben hozzájárul, hogy folyamatosan képviseljük és az aktuális témákkal, problémákkal megismertetjük az Európai Határ menti Régiók Szövetségének elnökségét, tisztségviselőit.

Az AEBR legutóbbi éves közgyűlésén (2004. október 8-án Szczecin városában, Lengyelországban) két évre vonatkozóan történtek szavazások, választások.

Egyesületünkről

Az eurorégió olyan behatárolt földrajzi területet jelöl, amely egy, két vagy több ország adott területeit foglalja magába, melyek megállapodtak abban, hogy összehangolják tevékenységüket a határ menti térségek eredményesebb fejlesztése érdekében.

Carpathian Euroregion

Carpathian Euroregion

Címkefelhő

AjakBalkányBerbécsvásárBeszterceCarpathian Small AviationCsíkszeredaCsíkszékDemokratikus Átalakulásért IntézetDnyeszter EurorégióEgyüttélésENIENPIErdélyETTEUEurópaFejlesztésHatármentiHatáron átnyúlóHatékonyságHáromszékInfrastruktúraIvano-FrankivskJószomszédsági napokKassaKerekasztal megbeszélésKeszthelyKisrepülőgépKárpátaljaKárpátok EurorégióKárpátok Eurorégió TanácsLengyelLovagkirály

© Minden Jog Fenntartva | Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület